Lélek és egyensúly

Kilencedik rész: Az érzelmi rablók

Sajnos, léteznek ilyenek is. Kifejezetten és életvitelszerűen utaznak az energiádra, és szó szerint rabolják az életedet. Kik ezek?

A főnök, aki nem képes dicsérni, hanem csak kizárólag számonkérni, lehetőleg ordítva… és már gyomorgörccsel mész be dolgozni.
A férj/feleség, aki elvár, de sosem ad, például elvárja a napi meleg vacsorát, de soha el nem mosogatna még egy poharat sem.
A gyerek, aki terrorizálja az osztálytársait.
Az osztályfőnök, aki fegyelmezésként a megalázást ismeri csak.
A pap, aki kárhozattal és végítélettel fenyegetve nyomorítja meg a lelki életedet.
Az orvos, aki visszaél orvosi helyzetével, és tiszteletlenül bánik a betegekkel, bezzeg a hálapénzért tartja a markát.
Az edző, aki megfélemlítéssel “motiválja” a tanítványait
A rajztanár, aki rendszeresen beszól, hogy “te se vagy egy pikasszó édes fiam”.

Egyszer-egyszer mindenki “rabol”, ha rossz passzban van. De van, aki ezt “hivatásosan” csinálja nap mint nap, mivel senki sem állítja meg. Különösen súlyos, ha a helyzete miatt nehéz megállítani (tanár, orvos, ügyvéd, pap stb – akinek valamiképp ki vagyunk szolgáltatva). Márpedig meg kell állítani, mert mi, békés és szociábilis emberek betegszünk bele!
Például alap, hogy ne tűrd el a csendőrpertut. Hogy mi az? Amikor a főnök “igazgató úr”, a titkárnő meg “Pirikém”. Amikor magázva “kell” beszélned valakivel, aki letegez. Volt már pár ügyem ezzel, de kedves határozottsággal mindig sikerült “átvinni” – bár a tegezős nagyember olykor kicsit pislogott… és aztán elkezdett tisztelni 🙂 Egy munkahelyen senki se szólíthasson “nyuszikámnak” vagy “Pirikémnek” (nem vagy az övé!) – és persze te se bánj így mással. A kölcsönös tiszteletet ki kell vívni, különben azt veszed észre, hogy valaki (valakik) rabszolgája vagy, akik nem tisztelnek (de hát miért is tisztelnének).

Húzd meg a határokat, hogy mit engedsz meg és mit nem – kedvesen, de tántoríthatatlanul. Megéri!

Halász Alexandra

Hívj 8-17h-ig ha segíthetek

+36 30 476 8866