Lélek és egyensúly

Második rész: A határok megvonása nem elszigetelődés

Mint mindenben a világon, ebben is az egyensúly megtalálása a fontos. Sokan nem tudják, hol vannak a határaik. Például, túlvállalják magukat, túl sokat dolgoznak, és végül egy betegség kell, hogy leállítsa őket. Van, aki a bulizást viszi túlzásba, van, aki az evést, van, aki folyton a telefonján lóg.

Az emberi lélek egyszerre vágyja a feloldódást egy másik ember társaságában (vagy akár közösségben), hiszen ez az odatartozás, az egység érzését adja, másrészt retteg önállósága elvesztésétől. Ezt a kettősséget a fázós sündisznók példájával szokták illusztrálni: összebújnak a hideg miatt, de a tüskék miatt szúrják egymást, ezért eltávolodnak – ekkor megint fázni kezdenek, közelítenek… és ez végtelen tánc.

Van, aki annyira fél egyénisége feladásától, hogy teljesen elszigeteli önmagát. Lehet, hogy párszor csalódott már az emberekben, becsapták és kihasználták. Viszont így elszokik a barátkozástól, a másik embertől, és szerez egy rakás kommunikációs gátlást. Mások szinte beleolvadnak a másik emberbe (mindenki látott már “összenőtt” barátnőket vagy szerelmespárokat). Mindkettő szélsőség, neked magadnak kell megtalálnod a másik “sündisznótól” az optimális távolságot.

Én-határaid nem lehetnek túl merevek. Ne szigetelődj el, mondván, senkiben sem bízol, senkit sem engedhetsz magadhoz közel: mert ember embernek farkasa a mai világban… de az se jó, ha mindenkiben megbízol, válogatás nélkül, mint egy kisgyermek. Egyszerűen: nézd meg, kit engedhetsz közel, használd ehhez józan eszedet és a megérzéseidet!

 

Halász Alexandra

Hívj 8-17h-ig ha segíthetek

+36 30 476 8866