Lelkileg erős emberek

Ötödik rész: Tudnak kérni, elfogadni, viszonozni

Látszólag, ha valaki segítséget kér, gyenge. Valójában sokkal erősebb, mint az, aki erőlködve, egyedül birkózik valamilyen problémával. Látszólag, ha valaki kérdez, tudatlan (ez a hiedelem az iskolák bűne), valójában sokkal okosabb, mint aki megpróbálja magától kitalálni és persze téved, sok energiát elveszteget és sose tudja meg az egyszerű megoldást. 

Nem kell mindent egyedül megoldanod, nem akkor vagy “erős”. A lelki dolgokra ez fokozottan vonatkozik! Még a pszichológusok is járnak másik pszichológushoz, ha valamilyen gondjuk van, hiszen a legjobb sebésztől sem várható el, hogy saját magát operálja meg…

Olyanok is vannak, akik – talán büszkeségből, gőgből – nem fogadják el a felkínált segítséget. Majd ők egyedül megoldják, miközben az egész világ látja, hogy nem. Olyanok is vannak, akik ha segítséget kapnak, azonnal kifogásokat keresnek, hogy az miért nem működik náluk. Az ilyen embereknek nem lehet segíteni, és ezt kívülről igen elszomorító lehet látni. Egy lelkileg erős ember arra is képes, hogy belássa: némely dolog “egyedül nem megy, egyedül nem megy…” – és ez nem ciki, hanem az élet természetes rendje, hiszen társas lénynek születtünk, együttműködésre vagyunk “kitalálva”.

És végül: a lelkileg erős ember viszonozza is a segítséget. Minimum megköszöni, de ha lehet, visszasegít. Ezzel együttműködésben, kölcsönösségben, viszonosságban, egyensúlyban tartja az emberi kapcsolatait, nincs sem segítőmániája, és nem is segítségből élő energiavámpír.

Röviden: a lelkileg erős ember adni és kapni egyaránt képes.

Halász Alexandra

Hívj 8-17h-ig ha segíthetek

+36 30 476 8866