Lélek és egyensúly

Tizenegyedik rész: A nehéz esetek

Határainkat különösen nehéz megvonni néhány esetben: ha a másik valamiképp a felettesünk (tanár, orvos, főnök, vagy akár a vevő is lehet ilyen, akinek “mindig igaza van”).

Nehéz eset az is, ha a notórius határsértő az anyukánk, apukánk, vagy más közeli rokonunk. Hiszen ő tesó, ő megteheti, hiszen az anyámra csak nem szólok rá stb.
Valamint, nehéz eset az is, ha a párunk ilyen. Elképesztő, hogy nők mit el nem tűrnek azzal a címszóval, hogy “de hát a párom szeret, csak nem tudja kimutatni”.

Minden boxoló tudja, hogy a túl közel lévő ellenfelet még leütni sem lehet. Ilyenkor mennek át “fogásba”, ami egy család esetében “jajj de szeretik egymást, hogy ragaszkodnak” benyomást kelthet a külső szemlélőben.

De itt nem is “ütni” kell. Hanem kedvesen, de tántoríthatatlanul, ha kell újra és újra, de elfogadtatni az én-határok tiszteletben tartása által diktált új szabályokat. Idővel a környezet megérti és respektálni is kezdi – ha meg nem, akkor ez a kapcsolat nem a szeretetre épült. Sajnos, családon belül is előfordul, a “vér szava” nem elég! van, hogy a családtagok nem is családtagok, hanem “meghitt ellenségek”.

Barátainkkal is elkél néha egy kis szigor és következetesség – például a váratlan éjjeli lelkizős telefonhívások, kölcsönzött pénzek, lenyúlandó pasik/barátnők terén. Ez nem zárja ki a kedvességet, sőt!
Az Erőt megérzi a világ, és az Erő (lelkierő) sohasem erőszakos. Még egy kutya is megérzi, hogy kivel mit engedhet meg magának…

Halász Alexandra

Hívj 8-17h-ig ha segíthetek

+36 30 476 8866