Van, aki azt mondja, hogy “én már csak saját magamnak akarok megfelelni” – jól hangzik, de ez a valóságban azt szokta jelenteni, hogy az illető beköltöztette a fejébe az összes külső elváró-követelő hangot. (Szakkifejezés is van erre: interiorizáció, belsővé tevés.) Soha senki nem tud akkor hajcsárunk, ítélkező bíránk lenni, mint mi saját magunknak! Ha kicsit figyelsz befelé, a “belső hangokra”, még a hangsúly is jellegzetes szokott lenni – természetesen, valaki másé, és fel is ismerhető, kié: agyunk, mint egy magnó, visszajátssza a hajdan hallott mondatot. Hangsúllyal, tájszólással, mindennel együtt.

Ne “magadnak” akarj megfelelni, hanem az értékrendednek, vagyis aki lenni szeretnél, akit-amit képviselsz a világban, mint értéket. És ha nem sikerül – mert nem mindig sikerül – akkor sincs semmi baj… ne ostorozd magad, mint egy rossz gyereket. Lesz még esély, jobban is fog sikerülni a dolog. A lelkileg erős ember nem pazarolja az erejét önbántásra, főleg nem azért, hogy különféle vélt, külső, vagy belsővé tett elvárásoknak megfeleljen… nem madzagon rángatható bábu. Aki mindenkinek meg akar felelni, az bizony ilyen bábuvá válik! És te nem vagy bábu…