A lelkileg erős emberek, ha bajuk van, nem tagadják le. Sokszor azokat az embereket hisszük erősnek, akik rendületlenül mosolyogva tűrik a bajt.
Sokszor egy haldokló körül mindenki “optimista”, meg fogsz gyógyulni Pista bátyám, ugyanmár Pista, hiszen táncolni fogsz az unokád esküvőjén, katonadolog ez Pistukám! És Pista is mosolyog, és beszedi a gyógyszereket… és amikor meghal, kiderül, hogy már le van adva a megrendelés a sírkövesnél, mert Pista pontosan tudta, hogy mi lesz, de végigjátszotta ezt a színjátékot. Ez az igazán tragikus! Hiszen Pista magára maradt a halállal való vívódásában.
Minden bajjal szembe lehet nézni, ha nevén nevezzük. A mesében is, aki tudja a démon nevét, az le is tudja igázni… de hogy akar valaki meggyógyulni mondjuk a rákból, ha még a “rák” szót se meri kimondani, és helyette mindenféle elváltozásokról és állapotokról maszatol? Ide értve az orvosait is…
Az őszinteség azonban kétélű fegyver. Árthat is, ha szívtelenül használják. Ezt nem szabad. Csak nagy tapintattal, együttérzéssel, szeretettel együtt szabad őszintének lenni, ha valahol ennek nincs meg a tere, akkor tényleg jobb lehet a kegyes hazugság, mint a kegyetlen igazság… de ha megvan a szeretet tere, akkor bizony az őszinteség az, ami tiszta viszonyokat teremt.
A gyógyuláshoz.
A lezáráshoz.
Az újrakezdéshez.
